Pár éve robbant be igazán a köztudatba a "push present", mely mára mondhatni, hogy mozgalommá nőtte ki magát, de valójában egy roppant mély, őszinte és megható gesztus áll a hátterében. Az újdonsült apuka szokta ezzel "meghálálni" kedveséknek, hogy megajándékozta őt a világ egyik legnagyobb csodájával, egy gyermekkel.
Innen származik tehát az elnevezés is, hiszen a szülést (toló) követően adják át ezt a bizonyos ajándékot. A szokás egyénként nem teljesen újkeletű, bizonyos népeknél régi hagyománynak számít, hogy a szülést követően az anyukának apró figyelmességgel/ajándékkal fejezi ki háláját az édesapa!
Miért lett ekkora "divat" ez a gesztus?
A 21. században határozottan a magánélet tágabb értelemben vett megélése kezdett el terjedni, ami leginkább a social media-nak köszönhető, hiszen ma már minden pillanatban ott lehetünk egymással, akármilyen távol is legyünk fizikálisan. A kitágult határoknak köszönhetően egyre természetesebbé vált, hogy olyan momentumokat is megosztunk a nagyvilággal, ami mindeddig tabunak/privátnak számított. Ezek közé tartozik a várandósság, szülés, és ezzel együtt a "toló-ajándék" szokása is. Tehát a gesztus eddig is jelen volt, csupán nagyobb rivaldafényt kapott, ezáltal pedig szélesebb réteghez jutott el, és új "követőket" szerzett magának.
Milyen ajándékok a leggyakoribbak?
Ahogyan más eseményeknél is, mint születésnap, karácsony, évforduló, stb., az adott személy által kedvelt tárgyak/értékek határozzák meg a tökéletes ajándék kiválasztását, úgy a "toló-ajándék" esetében is ugyanez a helyzet. Ebből kifolyólag a meglepetések széles skálájával találkozhattunk már, ám a leggyakoribb meglepetések közé tartoznak az ékszerek is, azon belül pedig leginkább a gyűrűk vagy nyakláncok.
Miért közkedvelt meglepetés az ékszer?
"Az ékszer a nő legjobb barátja!", tartja a mondás, de valójában ennél sokkal mélyebb jelentése van ezeknek a különleges tárgyaknak. Egy örök emlék, mely tükrözi a személyiséget, az esemény fontosságát és a gesztust. Érdekesség, hogy míg a nyaklánc esetében általában az egészen visszafogott, letisztult és finom darabok dominálnak, addig gyűrűnél ez a vonal sokkal "harsányabb", látványosabb irányba mutatkozik meg.
Ha teljesen őszinték szeretnénk lenni, imádjuk, mikor egy édesapa felkeres minket, hogy szeretné meglepni kedvesét egy "toló-ajándékkal". Annyira megható, ahogyan az esemény fontosságáról nyilatkozik, és minden érzés tükröződik a szemében. Természetesen minden ajándék különleges, hiszen a gesztus teszi mindig azzá, de mégis, itt nem csupán a szeretet nőt készül meglepni, hanem szeretné meghálálni, hogy mellette vált anyává, családot és jövőt teremtett számára. Gyönyörű és bensőséges pillanat!
Hálásak vagyunk, hogy mindezeket átélhetjük ügyfeleinkkel, és hogy megtisztelnek bennünket a bizalmukkal! Reméljük, hogy a jövőben sok hasonló pillanatban lehet még részünk! Ha Te is szeretnéd megajándékozni kedvesed "toló-ajándékkal", esetleg más alkalomból keresel különleges ékszert, fordulj hozzánk bizalommal! Kérdés vagy érdeklődés esetén bármelyik elérhetőségünkön állunk rendelkezésedre!
Szeretettel,
- SMD Csapat